Ebben a fejezetben a könyv útját kísérjük végig, meg-megállva a következő állomásokon:
Kr.e. 3100-ban járunk, agyagtáblát használnak íróanyagként, melyre ékírással róják a jeleket. A teleírt agyagtáblákat napon szárítják, a megőrzésre szántakat kiégetik. Ha hosszú szöveget készülnek megörökíteni, ami több táblára fér el, az új táblára felírják az előző kezdőszavát, ez az őrszó. Az agyagtáblák szélébe még puha állapotban lyukakat nyomnak, melyekbe dugószerű fadarabokat helyeznek, hogy ne sérüljön a már kész írás. Az ilyen módon elkészített könyvet fonott kosárban, vagy égetett agyagedényben helyezik el.
A papír feltalálásán túl a táblanyomat kidolgozását is a kínaiaknak köszönhetjük, amely
a következőképpen készült:
A nyomtatni való szöveget tussal papírra vetették, mikor elkészült
nedves deszkára borították, így a fadarabon az eredeti írás tükörképe volt látható. Ezután a
fametsző látott munkához, aki az írásjelek mellől lefaragta a felesleges részeket. A nyomdász az
így elkészített táblát bekente festékanyaggal, papírt fektetett rá, amit valamilyen puha anyaggal erősen rásimított.
Ezt addig lehetett ismételni, amíg a tábla el nem kopott. Olykor évszámok is kerültek a táblákra,
innen tudjuk, hogy 734-ben már biztosan használták ezt a technikát, lehet, hogy már korábban is.
A rómaiaknál használatos viasztáblák adták a mintát a későbbiekben a kódexforma készítéséhez. Amikor csak több táblára fért ki az írás, a táblák széleibe lyukakat fúrtak, majd azokat a lyukakon át összefűzték. Ez volt a mai könyv elődje. A viasztáblák igen hosszú életűek voltak, egyes helyeken még a 19. században is használták. A kódexforma ugyan már az ókorban megjelenik, de csak a középkorban terjed majd el (Egyiptomban a 2. században már készült papiruszból kódex). A kódexforma sok szempontból előnyösebb a tekercsnél: ha egy tekercsben keresünk valamit, le kell engedni az egészet, míg a kódex könnyedén végiglapozható. Az első kódexeket több füzetből varrták össze, a legelterjedtebb a négyíves, 16 oldalas füzet volt. Oldalszámozást még nem használtak, ehelyett a szignatúrát alkalmazták (a jobb alsó sarokba felvezették a következő oldal első szavát, melyet később, a nyomtatás megjelenésekor őrszónak nevezünk). Az oldalak szélein margót hagynak, az írás védelmére. Szintén védelmi szempontból az első és utolsó levelet üresen hagyták. Hamarosan megjelenik egy új iparművészeti ág: a könyvkötészet.
A középkori kódexnek nincsen címe, az első lap tetején kezdődik "Incipit" (kezdetik) felirattal, a könyv végén pedig az "Explicit" (végződik) felirat áll. Megjelennek a fontosabb részek kiemelésére szolgáló, díszítő motívumok, az iniciálék, melyek bekezdések elején nagyobb méretű színes kezdőbetűk. A könyv díszítésére egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, e munkát nagy képzettségű szerzetesek látják el, akiket miniátoroknak neveznek. A könyv nagy értéket képvisel, kincsként tartják, épségéért a könyvtáros felel. A középkori kolostori könyvtárak két szintesek, az alsó szint könyvmásolásra szolgál, a felső pedig az elkészült művek őrzésére, ahonnan zálog ellenében kölcsönözni is lehetett. Katalógus is készült a művekről, témakörök szerinti csoportosításban. Első helyen a szent könyvek álltak. A középkor második felében megszűnik az egyház uralkodó szerepe, létrejönnek az egyetemi könyvtárak. A polgárság kialakítja a művelődését szolgáló egységeit. Megjelennek a láncos könyvek, ez azt jelenti, hogy minden keresett könyvet lánc segítségével rúdhoz kapcsolva, pultokon helyeztek el. Mindez a könyv védelmében történt. A kevésbé keresett példányokat zálog ellenében kölcsönözni is lehetett. Tudományágak szerinti csoportosítást valósítottak meg, melyet katalógusban is rögzítettek. Egyre inkább előtérbe kerül az ókori kultúra, itt szólnunk kell Petrarca-ról, aki fel akarta éleszteni hamvából azt. Az ő eszményének folytatásaképpen Michelangelo közreműködésével az ókori görög könyvtárakhoz hasonló építményt nyitottak meg 1571-ben.
A 15. század első negyedében jelent meg a táblanyomat Európában, így készülhettek az úgynevezett táblakönyvek. Előállítottak képeskönyveket, olvasni nem tudók számára, pl.: a bibliai történeteket képekben mutatta be.
Születési dátumára vonatkozó pontos adat nem áll rendelkezésünkre. Polgári családban született Mainzban, valamikor 1394-1399 között. Éremvésést, vésnökséget tanult, sokoldalú és technikailag igen fejlett ismeretet sajátított el. Elzászban kezdte meg nyomtatással kapcsolatos kísérleteit, a találmányaihoz szükséges eszközöket maga készítette el.
Legfontosabb találmánya egy kézi műszer, amely lehetővé tette a tömeges, egyforma betűk öntését. Enélkül a kis szerkezet nélkül nem jöhetett volna létre a könyvnyomtatás. Megjelenik Gutenberg és általa a könyvnyomtatás, ami egy új kor kezdetét jelenti az emberiség történtében. Gutenberg nem a nyomtatást, hanem annak gépesített formáját találta fel. Azért sikerülhetett neki, mert "a bolygók együtt álltak", vagyis minden feltétel adott volt. A szellemi, a technikai, a társadalmi fejlettség lehetővé tette számára, hogy létrehozza fantasztikus találmányát. A nyomtatás által az ember képes lett arra, hogy gondolatait, felfedezéseit megossza embertársaival, örökül hagyva az utókornak, akik erre építve tovább fejleszthetik azt.
Gutenberg a nyomdai betűkép fémipari módszerekkel történő kidolgozását valósította meg. Az általa feltalált öntőműszerrel egyforma alakú, szélességű, magasságú betűket lehetett önteni. A nyomtatni kívánt szövegnek megfelelően egymás mellé helyezett betűk teljesen sík felületet adtak, lehetővé téve, hogy a nyomtatás pontos és szép legyen. Az öntőformák készítésénél figyelemmel kell lenni a kis-és nagybetűkre, valamint az írásjelekre is. A betűkészlet előállítása igen drága mulatság, ezért a nyomdákban csak laponkénti nyomtatásra van lehetőség. A már kinyomtatott oldalak szedését megbontják, a betűket újra felhasználják.
A sajtológép nem Gutenberg találmánya, de működését precízebbé, pontosabbá tette, egyszerre két nyomtatott oldal előállítása vált lehetővé. Az általa kidolgozott technológia a 18. század második feléig változatlan maradt. A papírokat egy keretbe helyezték el, és tűk segítségével rögzítették. Nyomtatás után, amikor a festék már megszáradt, megfordították az oldalt, hogy a másik felére is nyomtatás kerülhessen. Ismét a keretbe helyezték, és pontosan ott rögzítették, mint előző alkalommal. Ehhez az apró lyukak nyújtottak segítséget, így a nyomtatott sorok pontosan egy vonalba estek mindkét oldalon. A nyomtatás sikerességét a megfelelő mennyiségű és egyenletesen felvitt festék garantálta, melyet két festékező labda segítségével végeztek. E munka elvégzéséhez nagy szakértelemre volt szükség.
A 42 soros Biblia, melyet 1450-1455 között készített el. A két kötetes mű két hasábban, 42 sorban került szedésre, 324 illetve 317 lapból állt. 180 példányt nyomtattak belőle, ebből 50 példány pergamenre készült. Ma 44 példánya ismeretes, 12 példány pergamenre, 32 példány papírra nyomtatva. A legtöbb megmaradt példány Németországban található. Gutenberg életének utolsó éveiben megvakult, melynek oka lehetett a szemerőltető munka vagy ólommérgezés. 1468. február 3. napján halt meg, ferences-rendi barátok templomában helyezték végső nyugalomra. Síremlékén a felirat egy olyan embernek tiszteleg, aki "minden nemzet és minden nyelv előtt rendkívüli érdemeket szerzett". (Érdekességként megjegyzem: az utcát, ahol gyermekéveimet töltöttem, a nyomdászóriásról nevezték el.)
A nyomdászmesterség vándoriparként indult útjára. A munka könnyen elsajátítható volt, bárkiből rövid idő alatt mester lehetett, őket pedig szűz terület várta mindenütt. Gutenberg felfedezésétől 1500-ig (az ősnyomdászat időszaka) eltelt időszakban ismereteink szerint a világ 18 országának 260 városában 1125 nyomda működött. E találmány elterjedésével visszavonhatatlan az elszakadás a középkortól és a kódexektől. Gutenberg találmánya nyomán a géppel előállított nyomtatványok nagyobb számban és olcsóbban jelenhettek meg, mint az írott kódexek. Meséskönyveket, útleírásokat, naptárakat is előállítottak, melyekhez már többen hozzájuthattak kedvezőbb áruk miatt. A könyv mindennapos használati tárggyá vált, jelentősen megváltoztak az olvasási szokások. Születőben volt ekkor egy új műfaj: az egy-két leveles röplap, mely tudósít a világban történt eseményekről. A későbbiekben megjelenő újságok és magazinok tették Gutenberg találmányát igazán népszerűvé. Magyarországon 1472-ben jelent meg az első ősnyomdász, Hess András, aki nyomdáját Budán állította fel. Azáltal, hogy a könyv géppel készített termék lett, lehetségessé vált a művek sok példányban való előállítása, ami a művelődés szélesebb körben való elterjedését tette lehetővé. Eleinte a nyomdász a könyv előállításához szükséges összes feladatot egymaga látta el, később minden munkafolyamatot más-más ember végzett.
A 18.-20. század technikai fejlődése igen jelentős. 1923-ban megjelenik a televízió, 1935-ben a magnetofon, 1938-ban a fénymásoló. A rádiózás területén áttörést jelent a rövidhullám rendszerbe állítása. Az első mikroprocesszor 1971-ben, az első számítógép 1973-ban látta meg a napvilágot. Az addig használt lyukkártyát felváltják a mágnesszalagok, majd a mágneslemezek, 1980-tól pedig az optikai adathordozók. Szintén az 1980-as évekhez köthető a számítógépek világhálózaton keresztül történő egymáshoz való csatlakozása. Az azóta eltelt idő alatt a technika még tovább fejlődött -mind az eszközök, mind a programok fejlesztése területén-, korszerűbb, gyorsabb. Rengeteg lehetőséget nyújt a felhasználónak az élet bármely területén, legyen az tudományos munka, mindennapi élethez szükséges információ vagy játék. E technikai fejlődés a nyomdában folyó munkát is korszerűsíti, könnyebbé teszi. A képírástól eljutottunk az elektronikus könyvig, amely sok tekintetben nem pótolhatja azt a papír alapú csodát, melyen a nyomdafesték segítségével szárnyalnak a gondolatok.
| vissza a lap tetejére |